Búcsúztató,polgári gyászszertartás lebonyolítása,gyászbeszédek

BÚCSÚZTATÓ, POLGÁRI GYÁSZSZERTARTÁS, TELJES KÖRŰ TEMETKEZÉSI ÜGYINTÉZÉS KÖZVETÍTÉSE. HALOTTAK NAPI,ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK,SÍRGONDOZÁS.MÉLTÓSÁGTELJESEN BÚCSÚZNI SZERETTEINKTŐL! „NÉGY ÉVSZAK” Rendező Iroda LUCSKA EDIT

Vállalkozásomat  FÉRFI SZÓNOKOK és   HÖLGY  VERSMONDÓK alkotják. Azért választottam ilyen arculatot, mert az évek során azt tapasztaltam,hogy a beszédek elmondására a férfi hang megfelelőbb, a szertartáshoz illő versek megnyugtatóak a gyászolóknak. Munkatársaim viselkedése, hangja, hangneme, megjelenése mindenkor kifogástalan.

temetes1.jpg

2002-BEN az indulás évében MINDÖSSZE 25 TEMETÉSEN VETTÜNK RÉSZT, ez a szám folyamatosan emelkedett; ma már évenként több száz szertartáshoz kérték, kérik  a családok a segítségünket.

 Több éves gyakorlat, gazdag irodalmi és zenei anyag áll rendelkezésünkre, hogy  méltóképpen, személyre szóló megemlékezés keretében vehessenek végső búcsút hozzátartozójuktól, barátjuktól, jó ismerősüktől.

A polgári szertartások mellett kívánság szerint egyházi temetéseken is közreműködünk a hangosítástól, a zene szolgáltatásán, életút ismertetésén át a   versmondásig - igény szerint.

gyuszi_es_edit.jpg

BESZÉDÜNK FELÉPÍTÉSE:

- Általános rész: gondolatok az életről,a halálról, az elvesztés, a búcsú fájdalmáról

- Az elhunyt életútjának ismertetése

-  Búcsú az elhunyttól, „eszmei" örökség, üzenet az életben maradóknak, pár bíztató, vigasztaló szó a családnak, a gyászolóknak.

VERSEK kiválasztása:

Ha nincs külön kérés, igyekszem olyan verseket keresni, amelyek illenek az elhunyt életéhez, természetéhez és megnyugvást hoznak a magára maradóknak. A VERSEKET A SZÉPIRODALOMBÓL GYŰJTÖTTEM ÖSSZE.

ZENEI kívánságok:

A hozzátartozók kérését  MINDENKOR FIGYELMBE VESSZÜK ÉS HA CSAK LEHET TELJESÍTJÜK. A zenei hanganyag összeállításánál is az elsődleges szempont a család, a gyászolók  kérése. Természetesen, ha olyan kéréssel találkozom, ami nem illő az elhunythoz, nem  való gyászszertartásra, óvatosan megértetem  a családdal,a gyászolókkal, hogy miért nem javaslom a kért zeneművet.

NAGYON GAZDAG ZENEI ANYAG GYŰLT ÖSSZE AZ ÉVEK SORÁN a klasszikus gyász-zenéktől a modernebb művekig, napjaink zenei kínálatáig.

Mind a ravatalozónál,mind a sírnál nagyon jó minőségű hangfalakat, mikrofonokat használunk.

A SZERTARTÁS MENETE:

- Fél órás várakozó zene - kívánság szerint  /gyászzene+gyász énekekkel, mai modern zenék /

- Vers

- Gyászbeszéd

- Vers 

A SÍRNÁL:

- Vers

-  A szónok még röviden végső búcsút vesz az elhunyttól.         A hantolás ideje alatt zene szól.Végül a részvétnyilvánítás a temetkezési vállalat és a „ NÉGY ÉVSZAK" Rendező Iroda nevében.

 temetes2.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 28
Tegnapi: 6
Heti: 43
Havi: 259
Össz.: 155 560

Látogatottság növelés
Oldal: RÉSZLETEK
Búcsúztató,polgári gyászszertartás lebonyolítása,gyászbeszédek - © 2008 - 2024 - bucsuztato.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »